As a person who had to listen to The Little Match Girl read aloud by her teacher year after year before Christmas, the name of Hans Christian Andersen to me is eternally bound to childhood emotional trauma. I have never cared for any of his stories (and I had all the picture books), and most of them just downright made me want to curl up in a ball and wail.
Okay, so I had my doubts when I heard that Disney was coming out with a Snow Queen movie.
Even after I heard that it has most of the creative team from Tangled.
I just watched the movie, braving throngs of excited children (ADORABLE) and pre-Thanksgiving-dinner stressed out mothers (LESS ADORABLE).
And as a traditional straight up "The Book is Always Better than the Movie" kinda Storyteller gal, I just have to suck it up and admit:
I am SOLD.
HERE BE SPOILERS I KID YOU NOT
Disney seems to have recognized two very important things:
1. Apart from their age-old princess image problem, the Disney princes, well, have always also kinda sucked. Especially the early ones. Girls need role models sure, but seriously, guys did not fare much better either. But Tangled and Frozen seem to have picked up something very important: Male characters also need character. And damn do they have one now.
2. Love alone does not a happy ending make. Princesses might be teenage girls of 16-18, but that doesn't mean that they will get married and live happily ever after.
Because what if the guy picks his nose?
All men do.
(Yes that was a reference)
And here is something else that I as a Storyteller need to suck up now:
As much as we like to wail on Disney, let's admit: That is exactly what the "fairy tale canon" tells the kids. There will be One person, One Love, AT FIRST SIGHT, and it will be magical and perfect and your braces won't get tangled and the guy won't be a jerk. You might stray and wander, but you will always come back to your Perfect Match in the end. Even if you have only known each other for a day.
I don't know about anyone else, but I am taking a second look at my repertoire as we speak.
(Snow White. Oops. Sleeping Beauty. Ouch. Cinderella. Yeeeah...)
I pride myself in telling folktales and fairy tales that are not well known at all, and it is still hard to find one where a person, especially a female hero, goes through (um) multiple men before finding the right one. It's no wonder, most of these stories were born in a different time.
Don't get me wrong. I have always cringed at the idea of "modernizing" folktales and fairy tales. I did not like the kind of "feminist" re-tellings where "Cinderella goes to college." I did not like them when I started storytelling, and I don't like them now.
But there are other kinds of tales out there. Many of them. about stories that end with achievements other than love and marriage. Stories that talk about sisterhood, and family, and adventure. Many of us are already telling many of them. We will just have to double down and make sure they are told often. Told well. And that they are heard.
Storytellers, seriously, do we want to let Disney beat us to a positive message?...
Posts
I have never been a HC Andersen fan either, long before I even knew about storytelling. The stories were so terribly gloomy and I found myself wondering about his own life.
ReplyDeleteI've lately been fascinated by the tales that I call "Disturbingly Ever After" where the couple just should not be together but the story does have that "happily ever after" ending. I played with them the other night with the student council kids, who "got it" and had a lot of fun with those stories.
What the great Hans Christian Anderson teaches us is to achieve great things in life an appropriate amount of suffering must be had. Disney always manages to muck up the meaning and purpose of every story its tried to adapt for modern audiences and instead sold them a bag of goods that is far inferior from the real product.
ReplyDeleteAbout Hans Christian Andersen:
ReplyDelete"Újraolvasva Andersen meséit egyre világosabbá vált, hogy ezek inkább szólnak hozzánk, felnőttekhez, mint a gyerekekhez, illetve ha már gyerekek olvassák, akkor talán ezek a lehető legjobb történetek annak megtanulására, hogy milyen is az a világ, melyben a pásztorlegény nem mindig nyeri el a királylány kezét, a királyfi pedig nem mindig győzi le a sárkányt. Andersen világában nincsenek királyfiak és királylányok, nincs hétfejű sárkány, helyettük viszont ott vannak a sajátos anderseni hangulatot életre keltő csecsebecsék, porcelánfigurák, apró játékok, egyszerű hétköznapi tárgyak a maguk hétköznapi emberekéhez hasonló álmaival, vágyaival, apró örömeivel, problémáival, szenvedéseivel. Vannak örömmel és boldogsággal végződő történetek is, néha a rút kiskacsa gyönyörű hattyúvá válik. De milyen ritkán van valakinek ilyen csodaszámba menő szerencséje, keveseknek adatik meg, hogy kikerüljenek a középszerűség baromfiudvarából. Az igazság, a jó gyakran túl későn és csak jelképesen győzedelmeskedik. A kis ólomkatona szerelme halhatatlan, de milyen áron bizonyul ez be! A vak véletlen, egy könnyű kis huzat, egy meggondolatlan, dacos mozdulat sorsokat tör ketté, pernyévé változtatja a múlandó, könnyen lángra lobbanó színes balerinavilágot és fekete, halott ólomszívvé az érző katonát. Ott van még a kis hableány, a kis fenyőfa, a hóember, a gyufaárus lány, a régi ház öreg gazdája... Megannyi szomorú történet, tele az elmúlás, lemondás fájdalmával, a vigasztalódás halvány reményével, a lélek, a művészet értékeibe vetett hittel. Olyan borongósak, szívszorítóak ezek a mesék, talán ezért is emlékszem vissza rájuk úgy , mint olyanokra, melyek gyerekkoromban egyszerre vonzottak és fura módon mégis taszítottak. Elszomorítottak, ugyanakkor magukhoz láncoltak. Szerettem és szeretem őket ma is. Bennük van a valóságról mesélni tudás minden varázsa. Bennük van az a gyermeki bölcsesség és bátorság, amely kimondja és leleplezi a színes, pompás császári látszatruha mögött a meztelen valóságot."
/Eme, moly.hu/
"Különös hangulata van a meséinek, itt tanultam meg, hogy az életnek van egészen szomorú oldala is , a mesék elgondolkodtatóak, mindig van mögöttes tartalmuk, a történetek tanítanak. Sírnom kell a kis gyufaárus lánytól, a fenyőfa meséjétől... Az ólomkatona rendíthetetlen szerelme, kalandos élete lenyűgöző, szinte minden tárgy életre kel, a hétköznapi dolgok, használati eszközök hirtelen különös és titokzatos világába kerülünk. Ez egy más világ, teljesen elvarázsolt gyermekként, de most is. Csodás! :)"
/Ildici, moly.hu/
"Gyerekkoromban nem igazán szerettem Andersent. Valahogy az élt bennem, hogy a meséinek mindig szomorú a vége. Most, felnőtt fejjel olvasva őket viszont nagyon tetszettek! Egyrészt nem is szomorú mindegyikük, másrészt ami szomorú, az is lehet szép és tanulságos, a nagy dán mesemondó történetei pedig egytől egyig gyönyörűek. Szinte észrevétlenül ülteti el az ember szívében a valódi értékeket, az örök igazságokat, anélkül, hogy egyértelműen kimondaná, szájba rágná azokat. A mondanivalójuk soha nem fog elavulni, ezért ismerheti ezeket a majd' kétszáz éves meséket a mai napig mindenki."
/Szávitrí, moly.hu/
"A legcsodálatosabb mese mindig a valóságból nő ki."
/H. C. Andersen/
"Az élet a leggyönyörűbb mese a világon – s mi a részesei vagyunk."
/H. C. Andersen/
;)